Egymás után pakolom be a kék bőröndbe a ruháidat, meg a nagy játékmackót, aminek már csak fél szeme van, és a nyakánál megszakadt a varrás. (Hébe-hóba vatelinnel hinti be a szobát, aztán neked vagy nekem meg újra vissza kell belé tömködni.)
Fájó szívvel nézlek, ahogy a vastag szőnyeg közepén ülsz sárga virágos nadrágodban, és az utazási prospektust lapozgatod. Nem vihetsz magaddal, tudom. És bármekkora is a bőrönd, nem is férnék bele... De akkor is. Nélküled kell majd eltengetnem valahogy azt a néhány napot, amíg te, Veronika Olaszországban sütteted a hasad. Annie olvasása közben támadt az ötleted, hogy te bizony el szeretnél utazni a ,,csizmára".
Én pedig nem akarlak megakadályozni ebben, láss csak világot! Nyisd tágra a szemed, aztán mesélj nekem el mindent, amit csak láttál, ízleltél vagy szagoltál!
-Hozzál nekem néhány gombolyag fonalat, meg valami erős bort is, ha már nem viszel magaddal!- duzzogok, de látom, nem veszed komolyan, hiszen mosolyogsz.
-Hozok, megígérem. És nem is tehetnék más, mert vagy százszor elismételted már, mióta kitaláltam ezt az utazást...
A nagy szalmakalapodat a holmidra teszem, és rázárom a bőröndöt. Alig bírom összezárni a zipzárat, de végül sikerül.
Lábujjaidon a vörös körömlakk már megszáradt, így felállsz, ledobod az asztalra a kis füzetkét.
-Bejárom Olaszországot! Meglátod, meg sem állok majd, amíg ott vagyok. Talán aludni meg enni sem fogok... Na jó egy pizzát talán... meg egy fagyit.
Odamegyek hozzád, és melléd állok. Elképzelem, hogy nem vagy tőlem különálló személy, hanem ugyanúgy bennem vagy, a részem vagy, mint hajdanán, és együtt utazhatunk országokon keresztül. Jó lenne!
-Várni foglak! Csak aztán el ne keveredj a szőlőtövek között!
