2014. szeptember 29., hétfő

,,The doors..."

Ahogy a város kis szűk sikátorához érek, te már egy régi, zöld szemetes tetején ülsz. Körbenézek. A máskor világos, virágokkal teli utcarész most kihalt. Sehol senki. De a falak tele vannak ajtókkal. Néhányra ki van rakva egy-egy ,,Ne zavarjanak!" tábla, mások pedig félig nyitva várnak rám. 
-Válassz, Vörös!-nevetsz fel, és nagy robajjal leugrasz a szeméttárolóról.
dark tumblr - Buscar con GoogleKörbefordulok, és igyekszem kiszúrni magamnak a legoptimálisabb ajtót. De mégis mi alapján választunk, hogy kinek az életébe szeretnénk belépni? Bemegyünk azokon az ajtókon, amelyek bárki számára nyitva vannak, vagy bosszúságot okozva rátörünk valakire? 
Persze, könnyebb lenne becsusszanni a réseken, mégis megállok egy nagy, robosztus ajtó előtt, amin több lakat, és lánc van.
-Azt ne válaszd!
-Miért ne?
-Csak... úgy.-szólsz zavartan.
-Veronika, kérlek...-sóhajtok fáradtan. Néha unom a rébuszaidat.
-Az te magad vagy. Nem léphetsz be, és kész. Arra csak más képes.
Döbbenten állok néhány másodpercig. Az Én ajtóm. Én vagyok. Megnézem alaposabban. Vastag vörösfenyőből készült, biztonsági lánc, és lakatok tömkelege mellett egy nehéz, oroszlánfejű kopogtató várja, hogy bezörgessenek. Középen egy kis kémlelőnyílás van. Lábujjhegyre állok, és benézek. A lyukon keresztül élénk, kék szem néz vissza rám, mire hátrahőkölök, és csaknem fenékre esem.
-Csak válassz egy másikat!-mondod, és próbálod magadra ölteni a könnyedség álarcát.
A mellettem lévő ajtóhoz rontok, letépem a kilincsen éktelenkedő táblát és bebukdácsolok... Lesz ami lesz...