2016. október 10., hétfő

Ősbunkók vagyunk mindannyian

Bármilyen szarkasztikusak vagyunk is, az esetek többségében szeretnénk a legjobb formánkat nyújtani a frissen megismert embereknek. Ez valószínűleg társadalmi konvenció, és az évezredek során alakult ki. Például ma már nem kólinthatok fejbe senkit egy nagy bunkóbal, bezzeg az őskorban! Ott egyetlen suhintás lett volna, aztán a probléma megoldva. 
Ennek ellenére ma már próbálunk mézes-mázosan kedvesek, megértők lenni, pedig a ,,bokánk nem kívánja” az ismerkedési procedúrát. Nem lehetne, hogy inkább csak nézzük egymást, aztán ha kialakul valami, akkor jó, ha meg nem, akkor ne raboljuk egymás idejét? Mert gondold csak végig: mennyi emberrel muszáj megismerkedned egy héten, pedig azoknak csupán a töredéke lesz kedves-ismerős, barátod pedig alig! 
Feleslegesen ölünk bele energiát az emberi kapcsolatok nagy részébe! És egyébként sem a másik valódi személyiségét ismerjük meg, hanem csak azt a vakolatot, amit a világnak mutatnak. És mi is ugyanezt tesszük. Mondom, hogy belénk van nevelve ez az egész…! 
Nézz csak végig az óvodás korú gyerekeken! Ha ők nem szeretnek valakit, akkor azt az illető azonnal tudja! Aztán ahogy cseperedünk, egyre inkább növesztjük a bőrt a képünkre – nem a rossz értelemben – és elveszítjük azt a tulajdonságunkat, hogy őszintén érdekeljenek minket mások.
Persze akadnak pillanatok, mikor a véletlen úgy sodor össze embereket, hogy azokból szerelmek, barátságok alakulnak ki… Ezért megyünk végig az egészen? Nem inkább azért, hogy elfogadjanak, és ne tartsanak minket bogarasnak? Kívülállónak? Lehet, hogy azt mondanák rám sokan, hogy introvertált, azaz befelé forduló vagyok, de én nem így gondolom. Egyszerűen nálam hamarabb telik be az a bizonyos bili, mint a többségnél. Nem szeretem a felszínességet, a hazugságot, vagy a képmutatást. És az egy dolog, hogy nem szeretem, de nem is bírom elviselni, így ilyenkor előjön belőle egy idő után az ősember. A baj pedig csupán az, hogy a bunkósbotot rég el kellett felejteni és ehelyett megmaradt a nagy semmi a kezünkben: a Facebook ismertségek, a Like-ok meg az üzenetek, amik sosem érnek igazán célba.
Belül azonban mindannyian azok az ősbunkók vagyunk, akik nem szeretnek mindenkit, és gyakran egyedül akarnak lenni. Még akkor is, ha ez ma már kivitelezhetetlen.

coffee, photography, and autumn kép