2016. október 17., hétfő

Talpak

Minden panelháznak meg van a maga jellegzetes illata. Van, ahol állandó rántott hús, máshol dohos pince-szag terjeng. És bármilyen furcsa, ezekhez az illatokhoz idővel hozzátársítjuk a szerelem, a család és az otthon fogalmát. Az ünnepeket, a nevetéseket, de a csalódásokat és a vitákat is. Azt gondolnánk, egy emeletes házban nem lehet olyan meghitten élni, mint egy nagy kerttel,udvarral rendelkező házban. Pedig lehet. Csak rajtunk múlik, mivé alakítjuk azt a néhány tíz négyzetmétert. Mi döntjük el, rakunk-e ki a falra boldog pillanatokat megörökítő fotókat, veszünk-e virágot a vázákba, gyújtunk-e gyertyát esténként, és főzünk-e az apró konyhában. Minden, amit velünk történik, a mi kezünk által válik formálhatóvá. Van, hogy éveken át alakítjuk, aztán dobjuk ki a szemétbe, máskor pedig néhány hónap elteltével azt érezzük: hogy tudtunk eddig máshogyan élni?
Reggelente a redőny lukacsos résein át a padló deszkáira vetülő fényben arra gondolunk, hogy milyen természetesen ez, ez a könnyű érzés, mikor munkába indulunk, mégsem érezzük azt terhesnek, mert otthon, meg a szívben és a lélekben minden rendben van. Mint egy hatalmas kirakós, amiben minden szabálytalan darab a helyén van. Olyan ez. Talán még meg is lepődünk azon, mennyire nyálasnak érezzük magunkat, amiért ilyen szentimentális gondolataink vannak reggel 6:21-kor. Mégis mosollyal az arcunkon indulunk fogat mosni, és azon gondolkodunk, télen majd venni kell egy puha szőnyeget a talpunk alá.
Napközben meg ábrándozunk, milyen jó is lesz meginni egy nagy bögre teát, vagy egy erős kávét, miközben gagyi sorozatokat nézünk, meg a Paprika Tv-n próbálunk megtanulni főzni, pedig tudjuk, hogy Jamie Oliver tudása akkor sem szállna belénk, ha éjjel-nappal a konyhában nyüzsögnénk. Mégis jó eltervezni, mit készítünk majd legközelebb egy átlagos vasárnapon, ami ezzel már nem is lesz annyira átlagos!
Egyik nap pedig a saját anyánknak meséljük, hogy kinőttünk a bulizásból, és már nem vágyunk arra a kellemes bizsergésre, amit a részegség okoz. Ehelyett drága éttermekbe járunk, moziba meg múzeumba. Persze a fehérbor a hűtőben van, de már kell két hét is, hogy egy teljes üveggel megigyunk. Felnőttünk? Vagy egyszerűen a körülményeink változtak, és ehhez alkalmazkodva mi magunk is? Miért lett fontosabb egy ruhaszárító vásárlása, mint egy feszes farmeréé? Miért akarunk festményeket meg függönyöket venni, hiszen régen még csak rá sem néztünk ezekre? Nehéz ezekre választ találni, de mind tudjuk azért a szívünk mélyén, hogy az emberek terelik egymást ilyen jó irányba. Együtt találjuk meg a számunkra kikövezett, vérrel, verejtékkel itatott utat, hogy aztán visszanézve már csak ne egy, hanem két pár láb talpainak nyomát láthassuk.

love, couple, and bed kép