2017. január 20., péntek

Hajnal

Hajnalban a másik oldalamra fordulok. Fázom, és látom a redőny bekúszó fénysávjain, hogy hamarosan megszólal az ébresztő,és el kell indítanom a napot. Még néhány perc... motyogom, miközben hátammal a mellkasodnak simulok. Álmodban azt suttogod, hogy szeretsz, és ilyenkor hiszem el a leginkább, mert nem is tudod, hogy mondod. Reggel pedig nem emlékszel rá, csak mosolyogsz...
Nekem ez a néhány perc gyakran a világot jelenti. Ilyenkor gondolok arra, hogy mennyit szenvedtem előtted. Hogy hányszor voltam darabokban az egész helyett, és mennyi boldogtalan lépést kellett megtennem, hogy most itt legyek. Aztán lassan valahogy minden a helyére került veled. Minden kérdést megválaszoltál, a hiányérzetet kitöltötted. Nem is vágyom már másra, csak Rád és Rám, ahogy ketten éljük a hétfőket, a keddeket meg a többi napot. Nem vágyom már egyedül Rióba meg Brazíliába. Ha mennék, már csak veled tenném, mert mi így vagyunk egy egész.
Valahogy azt érzem, a veled töltött idő alatt megváltoztam. Jobb lettem. Arra vágyom, hogy vegyünk egy nagy családi házat, járjunk kirándulni, hegyet mászni, új évkor meg tarsunk vacsorát a barátainknak. Igyunk velük bort, mint a nagyok, meg beszélgessünk hajnalig, úgy hogy elfelejtünk visszaszámolni az óévből.
Másak lettek a vágyaim. Valahogy az írás is háttérbe szorult, mert fontosabb lett a lakásunk dekorálása, meg hogy folyton álmodozzak rólunk. Különös nem? Én, aki mindig azt mondtam, hogy nem tudok változni, úgy lettem felnőtt, hogy észre sem vettem. És ilyenkor, reggelente, rájövök, hogy mindketten a családjaink szerencsét próbáló gyermekei vagyunk, és hogy milyen egyenes út vezetett minket egymáshoz, még ha döccenőkkel volt is tele.
Azt hiszem, keveseknek adatik meg az, ami nekünk. Egyre inkább ez bizonyosdik meg, és kicsit nehezen tudok tanácsot adni másoknak, mert önzőnek érzem, hogy a mi kapcsolatunkat veszem mindig alapul. Pedig csak azért teszem, mert ilyen egy szép szerelem: kölcsönös, megingathatatlan, ám kompromisszumokkal teli.
Közben az ébresztő megszólal, halk berregésbe kezd, és te átfordulsz az ágy túlsó felére, én meg talpamat a hideg padlóra teszem. A vállam fölött még megbizonyosodom róla, hogy visszaaludtál, és csak utána indulok készülődni. Ilyenkor érzem azt igazán, hogy legyőzhetetlen vagyok.

girl, morning, and tumblr kép